24
11/2009
0

A szemléletváltozás küszöbön áll

Ötven millió fogyatékkal élő embert képvisel dr. Kósa Ádám, az ügyvédből lett néppárti politikus az Európai Parlamentben. A siketek és nagyothallók érdekképviselője a Fidesz felkérésére döntött a politizálás mellett.

2009. október 30.

– Első diplomáját jogi egyetemen szerezte, majd ügyvéd lett. Mikor és miért döntött úgy, hogy ezt a hivatást választ ja?

– Miközben fogtechnikusnak tanultam, bekapcsolódtam a hallgatói önkormányzat munkájába, és a jogszabályok érvrendszere jobban meggyőzött, mint a fúróé. Azokhoz a főbb célokhoz, amik akkor megfogalmazódtak bennem, máig tartom magam. Indíttatásom egy részt családi, több felmenőm is jogász, ügyvéd volt, másrészt mint érintett úgy gondoltam, sorstársaimon leginkább úgy tudok segíteni, ha kiképzem magam arra, ahol leginkább szükség van: a jog tudására. 2000. december 15-én vehettem kézbe a diplomámat és két hét múlva már ügyvédjelöltként a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének, és annak tagságának segítettem.

– Életrajzában olvasható, hogy sportmenedzseri végzettséggel is rendelkezik: a jogászi munka és a későbbi politizálás mellett minek köszönhető ez a kitérő? Netán sportolói múlttal és jelennel is rendelkezik?

– A sport iránti vonzalmam nem kitérő, párhuzamosan mindig is követte az életem. A floorball, a búvárkodás, a síelés örök hobbijaim (az utóbbi sportágat versenyszerűen műveltem), de a jogi bizottság tagjaként részt veszek a Siketek Nemzetközi Sport bizottságának munkájában is.

– 2004 óta tölt be különböző tisztségeket a fogyatékkal élők érdekvédő szervezeteiben: miből ered a kitartó civil munka iránti érdeklődése?

– Fogyatékossággal élő embernek születtem, ami már eleve magában hordozott egyfajta kívül állást. Ez az élet helyzet folyton sarkall arra, hogy ne felejtsem el, Magyarországon hatszázezer, az Európai Unióban ötvenmillió sorstárs szeretne a társadalom belső körébe kerülni. Egy adott társadalom demokratizálódásának fokmérője az, hogy a civil szektor mennyire erős, elismert. A 20 éves magyar demokrácia ebből a szempontból még gyerekcipőben van, de jó úton járunk, bár sokszor nagy az ellenszél.

– Idén nyáron a Fidesz listáján az Európai Parlament képviselőjévé választották: hogyan került fel a párt listájára, mi vezette el a nagypolitizáláshoz?

– Csak a felkérés vezetett, előtte nem saját vágyaim között, ha nem utópiaként emlegettük: jó lenne egyszer megélni, hogy fogyatékos ember magyar képviselő lehessen. A 2009-es év még alig kezdődött el, amikor a Fidesz és a KDNP szakpolitikusai megkerestek, hogy lehetőséget kívánnak biztosítani arra, hogy a sokáig méltatlanul háttérbe szorított fogyatékosügyi politika magasabb szintre kerüljön. Nem haboztam  sokáig a válasszal.

– Hogyan értékeli az Európai Unió eddigi, a fogyatékkal élőket érintő tevékenységét?

– Az Európai Unió hozzáállása lényegében az Európai Fogyatékosügyi Fórum (EDF) támogatásán keresztül mutatkozott meg. Eddig hiányzott a fogyatékosügy integrált szemlélete a parlamenti bizottságokban, ami jó részt a tagállamok felelőssége. El kell fogadni, az Európai Unióban élő ötven millió fogyatékos ember érdekeit legjobban a közülük valók ismerik. A szemléletváltozás azonban a küszöbön van.

– Magyarországon drasztikusan csökkenteni kívánja a kormányzat a fogyatékkal élők költségvetési támogatását. Hogyan tudják ezek a szervezetek megvédeni érdekeiket, hogyan tud Ön fellépni a védelmükben?

– Tárgyalások, majd, ha a racionális kompromisszumkészség hiányzik, nyomásgyakorlás útján. A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnökeként asztalhoz ültem én is a kormány képviselőivel. Miután nem sikerült ésszerűen megállapodnunk, az Európai Bizottság elnökének feltett egyperces kérdésben vetettem fel a költségvetési megszorítások esetleges következményeit. És ez ügyben az EDF elnöke legkésőbb tavasszal Magyarországra utazik.

– Bár az Ön nevét elsősorban a fogyatékkal élők védelmével kapcsolatban lehet a legtöbbször hallani, egy ilyen sokszínű embert minden bizonnyal más területek is érdeklik: mivel foglalkozik, mivel tölti idejét, amikor nem EP-képviselősködik?

– Ez a hivatás nem köthető munkaidőhöz, és kellőképp változatos szerep ahhoz, hogy ne akarjak kilépni belőle. A korábban is említett sportok mellett a könyvekből merítek erőt.

süti beállítások módosítása