02
03/2010
0

Tíz év politikai szemléletét határozzuk meg

Elveszítheti az Európai Unió annak lehetőséget, hogy a gyakorlatban is egyenlő esélyeket teremtsen állampolgárai között, ha nem ismeri fel, hogy az elkövetkezendő évtized politikáit meghatározó stratégiának része kell legyen az Európai Fogyatékosügyi Paktum. Ez ügyben dr. Kósa Ádám a Disability Intergroup elnöke, karöltve az Európai Fogyatékosügyi Fórum (EDF) vezetőjével, Yannis Vardakastanissal levelet írt az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökének.

A fenntartható és fejlődő társadalom szoros összefüggésben van a fogyatékossággal élő emberek jogainak elismerésével, ezért nem kezelhető külön kérdésként – fogalmazott levelében dr. Kósa Ádám magyar néppárti európai parlamenti képviselő és Yannis Vardakastanis az EDF elnöke.

A fogyatékosságügy két érdekvédője azt szorgalmazza, hogy az Európai Fogyatékosügyi Paktum elfogadása után integrálják annak tartalmát az Európa 2020 stratégiába.
A levélben kifejtik, sürgősen cselekedni kell, hiszen az Európa 2020 stratégia az európai politikák számára egyfelől új cselekvési lehetőséget kínál, másrészt egyértelmű fejlődési irányokat határoz meg. Tartalmazniuk kell a fogyatékos emberek érdekeit figyelembevevő szemléletet – hangsúlyozzák.
Kósa és Vardakastanis közös megbeszélést szorgalmaz José Manuel Barroso az Európai Bizottság elnökével és Herman Van Rompuy az Európai Tanács elnökével.
Ahogy levelükben fogalmaztak, leköteleznék szervezeteiket és rajta keresztül 65 millió fogyatékos embert Európában, ha a stratégia kapcsán alkalom nyílna a tárgyalásra, és részt vehetnének a további munkafolyamatokban.

Az eredeti levél elérhető:
http://www.edf-feph.org/Page_Generale.asp?DocID=13855&thebloc=23873

Háttér:

Az Európai Fogyatékosügyi Paktum a 2003. és 2010. közötti időszakra vonatkozó Európai Fogyatékosügyi Stratégia folytatása, melyet emellett az Európai Fogyatékosügyi Fórum (EDF) és a parlamenten belül működő fogyatékosügyi frakcióközi csoport (Disablity Intergroup) az Európa 2020 stratégia szerves részének tart.
A két szervezet szoros együttműködésben 2010. január 27-én indította útjára egyik legfontosabb kampányát, melynek célja, hogy a parlament legkésőbb 2011 tavaszán elfogadja a Fogyatékosügyi Paktumot. Míg az EDF 65 millió fogyatékos ember érdekképviseletét látja el európai szinten, addig a Disability Intergroup közel száz parlamenti képviselő támogatását bírja.

Az Európai Fogyatékosügyi Paktum célkitűzései között szerepel, hogy:
-    az európai politikák és jogszabályok a fogyatékos emberek szempontjait is tükrözzék
-    elérhető, és egyértelmű célkitűzéseket fogalmazzon meg a foglalkoztatás, a szociális ellátás és a szociális védőháló kiépítése terén
-    az ellenőrzés és a hatásvizsgálat szükségességét a különböző programokban
-    a tagállamok és az EU intézmények közötti együttműködés biztosítása a fogyatékosságügy kapcsán
-    bevonják az érdekvédelmi szervezeteket a döntéshozói folyamatokba
 

02
03/2010
0

Frakcióközi munkacsoportok: vitafórumok vagy lobbicsoportok?

A hivatalos plenáris, szakbizottsági, frakció- és delegációs üléseken túl a képviselők pártokon átívelő tematikus csoportokban, úgy nevezett „intergroup”‑okban is üléseznek. Az Európai Parlamenten belül 27 hivatalosan bejegyzett frakcióközi munkacsoport létezik; ezek például az őshonos nemzeti kisebbségek, a fogyatékkal élők, a rasszizmus elleni küzdelem vagy az éghajlatváltozás témakörével foglalkoznak.

Mivel az Európai Parlamentben 27 ország közel kétszáz politikai pártjából ülnek képviselők, szinte szükségszerű, hogy az EP hét frakciójának politikai határvonalain túlmutató kérdések kapcsán félhivatalos csoportosulások jöjjenek létre. Hogy csak néhány további példát említsünk: a bioetika, az egészség- és fogyasztóvédelem, a hagyományos nemzeti kisebbségek, valamint homoszexuálisok és leszbikusok jogainak védelme érdekében is alakult frakcióközi munkacsoport.
 
A munkacsoportok befolyásolhatják a jogalkotást

De hoznak-e újat, többet a frakcióközi munkacsoportok az EP jogalkotói, politikai munkájához? „Természetesen igen” – mondja a román, liberális Ramona Nicole Mănescu az egyik legújabban megalakult, az ifjúsággal foglalkozó munkacsoportok vezetője.

„Következő rendezvényünkön fel szeretnénk térképezni az ifjúság legsürgősebb igényeit e válságos időszakban. A mi felelősségünk egy jogalkotói kezdeményezésben ölthet testet; míg az Európai Bizottság képviselőjének felelőssége egy új ifjúsági jelentéshez, értékeléshez vagy programhoz vezethet” – tette hozzá.

Az ír, néppárti Jim Higgins, az EP frakcióközi munkacsoportjainak szabályozásáért is felelős kvesztora szerint „A munkacsoportok rendkívül értékesek, különösen a különböző szervezetek szereplői és a politikusok közötti együttműködés létrehozásának szempontjából”.

Magyarok a frakcióközi munkacsoportokban

A magyar EP-képviselők is számos frakcióközi munkacsoport tevékenységében vesznek részt. Tavaly decemberben Kósa Ádám fideszes néppárti képviselőt választották a fogyatékosügyi frakcióközi csoport elnökévé. Ezzel első alkalommal választott fogyatékkal élő elnököt az EP e testülete. A munkacsoport egyik alelnöke Göncz Kinga magyar szocialista képviselő lett.

Gál Kinga néppárti politikust lett az őshonos nemzeti kisebbségek jogaival foglalkozó frakcióközi munkacsoport egyik társelnöke. A jelenleg öt parlamenti frakció támogatását élvező munkacsoport előzőleg Tabajdi Csaba szocialista EP-képviselő vezetése alatt működött.

Őry Csaba néppárti, fideszes EP-képviselőt pedig a közérdekű szociális szolgáltatások (SSGI) kapcsán újonnan megalakult európai parlamenti intergroup egyik alelnökévé választották. A munkacsoportban tizenhárom tagállamból és hat különböző európai parlamenti frakcióból érkező mintegy ötven EP-képviselő vesz részt.

Hogyan működnek az intergroupok?

A munkacsoportok leggyakrabban a strasbourgi plenáris ülésszak hetében ülnek össze, és üléseiket a nagyközönség is látogathatja. Ezek során általában magas tisztséget betöltő vendégszónokok szólalnak fel, a munkacsoport tagjai pedig szakpolitikai dokumentumokat állítanak össze, parlamenti jelentéseket és állásfoglalásokat készítenek elő, valamint különféle rendezvényeket szerveznek.
 
Méretüktől függően egyes frakcióközi munkacsoportok adminisztratív ügyeit valamelyik frakció titkársága segíti, de léteznek olyan csoportosulások is, amelyeknek saját ügyvezetésük van.

Egy új frakcióközi munkacsoport megalapításához legalább három frakció támogatására van szükség. A munkacsoportok nem tüntethetik fel magukat az EP szerveként (ellentétben például a parlamenti bizottságokkal és küldöttségekkel), és arra sincsenek felhatalmazva, hogy a Parlament nevében hivatalosan állást foglaljanak. Az EP logóját sem használhatják, és „nem kezdhetnek olyan tevékenységekbe, amelyek az Európai Parlament hivatalos tevékenységeivel esetleg összekeverhetők”.

Forrás: www.europarl.europa.eu
 

süti beállítások módosítása