24
11/2009
0

Egyenlőséget a sportolóknak

Pénzszűke nem lehet indok a világjátékokon eredményesen szereplő fogyatékkal élő sportolók közötti különbségtételre! 2009-ben négy speciális olimpiára utaztak ki értelmi fogyatékos, siket, halmozottan hátrányos értelmi fogyatékos és szervátültetett versenyzők, akik közül bár sokan vannak, akik dobogóra állhattak, nem kaptak sem tárgy-, sem pénzjutalmat hazájuktól.

2009. október 26.

A 2009. szeptemberében lezajlott Siketlimpián érmet szerzettek filléres PR-ajándéktárgyakat kaptak jutalom gyanánt állami vezetőktől. A felkészülést, és a kiutazást pedig az összesen 50 millió forintos állami támogatás dacára, nagyon sokszor magánzsebből finanszírozták a versenyzők vagy hozzátartozóik.

Ezzel szemben a 2008-as pekingi paralimpián egyéni versenyszámokban az első három helyért nettó 20 millió, 18 millió, illetve 14 millió forint egyszeri jutalom járt. A csapatsportágaknál 12 millió, 9,6 millió, illetve 8,4 millió forint járt a sportolóknak az érmek mellé. Akkor kiemelte a kormány, hogy a paralimpián eredményesen szereplő sportolók az épekkel megegyező mértékű jutalomban részesülnek.

Bár a jelenlegihez képest akkor legalább elismerték paralimpikonjainkat, senki nem szólt más fogyatékos sportoló ügyében.

Magyarország 2007-ben ratifikálta a Fogyatékossággal Élő Személyek Jogairól szóló ENSZ Egyezményt, mellyel egyebek mellett vállalta, hogy nem tesz különbséget állampolgárai között, a fennálló diszkriminációt akkor is feloldja, ha arra nincs anyagi kerete.

Egyenlő bánásmódra és kellő tiszteletre szólítom fel az ország vezetőit a fogyatékossággal élő emberek iránt, mert mára elfelejtették mit vállaltak lassan három éve! Az emberi megbecsülés nem pénzkérdés!

 
dr. Kósa Ádám

európai parlamenti képviselő

 
Kiegészítő információ:

http://www.magyarorszag.hu/ShowBinary/repo/root/mohu/hirkozpont/hatteranyagok/olimpia20080805

 
 

süti beállítások módosítása