01
06/2010
0

A munkában maradást ösztönözné a bizottsági Zöld Könyv

Pusztán a nyugdíjkorhatár kitolása nem jelent megoldást, ám ez is egyike azoknak a javaslatoknak, melyeket a nyugdíjrendszereik megreformálása érdekében a tagállamok figyelmébe ajánl az Európai Bizottság által kidolgozott és még megjelenés előtt álló Zöld Könyv.

Az elöregedő társadalomból fakadó problémák mellett az elhúzódó válság is arra készteti az Európai Uniót, hogy újragondolja, miként lehetne a tagállamok nyugdíjrendszereit a jövőben fenntarthatóan működtetni. A folyamatban az Európai Bizottság is alaposan kiveszi a részét. A témában készítendő Zöld Könyv – melyet előzetesen a Europolitics ismertetett – egy sor olyan ajánlással rukkol elő, melyek egyebek között a nyugdíjkorhatár kitolását, a diverzifikált nyugdíjrendszerek fejlesztését javasolják, emellett jogszabályt alkotnának a nagyobb nyugdíj-mobilitás érdekében.

A Bizottság emellett azt indítványzza: hozzanak létre egy olyan közös platformot, amely – integrált módon – a nyugdíjpolitika valamennyi aspektusának, és az ezzel összefüggő szabályozásnak az ellenőrzéséért felelne.

A Europolitics úgy tudja, hogy ezt a Zöld Könyvet a jövőben egy Fehér Könyv követheti (hatásvizsgálattal és jogszabály-tervezettel kiegészülve). Most azonban az a legfontosabb, hogy összességében tekintsék át ezt a területet, anélkül, hogy – az eredeti tervekkel ellentétben – leszűkítenék azt a tőkefedezeti nyugdíjra (ahol az Unió is rendelkezik hatáskörrel).

A kihívás nem csekély – a cél ugyanis nem kevesebb, mint hogy megfelelő és fenntartható nyugdíjakat biztosítsanak szerte Európában. Ez már csak azért is kulcsfontosságú, mivel becslések szerint 2060-ra két munkaképes korú emberre jut majd egy 65 év fölötti, míg jelenleg ez az arány négy az egyhez. A Zöld Könyv tervezete szerint tehát nincs elvesztegetnivaló idő.

Ami a megfelelőséget illeti, a javaslat úgy véli: miután az úgynevezett helyettesítési ráták az állami nyugdíjrendszerekben csökkenni fognak, ezért lehetővé kellene tenni az embereknek, hogy további jogosultságot szerezhessenek. Ez jelenthetné azt, hogy az illető hosszabb ideig dolgozik majd, de azt is, hogy nagyobb mértékben férhetne hozzá a kiegészítő nyugdíjrendszerekhez.

A fenntarthatóság kapcsán a dokumentum felhívja a figyelmet arra, hogy a stabilitási és növekedési paktum, illetve a magasabb munkatermelékenység kedvezően hathat a közpénzügyek alakulására.

A válság miatt egyébként az elmúlt hetekben több tagállam is – köztük Görögország, Spanyolország, Románia, Franciaország és Bulgária – nyugdíjreformok sorozatát jelentette be. Ezek egyik legfontosabb vonása a nyugdíjkorhatár kitolása.

A statisztikai adatok mindeközben azt mutatják, hogy a felnőtt-élet körülbelül egyharmada a nyugdíjban telik, és az ötven fölöttieknek pedig nagyjából csak a fele dolgozik. Ez a tendencia ugyanakkor szembemegy azzal, amit még a barcelonai Európai Tanácson vállaltak a résztvevők (aszerint ugyanis öt évvel meg kellene növelni a nyugdíjba vonulás korhatárát), valamint az Európa 2020 stratégiában lefektetett foglalkoztatási célkitűzésekkel (ez azt mondja ki, hogy 2020-ra 75 százalékos foglalkoztatást kell elérni). A Bizottság éppen ezért arra sürgeti a tagállamokat: vizsgálják meg, miként lehetne az embereket hosszabb ideig munkában tartani.

A testület javaslatként a maga részéről felvetette, hogy a nyugdíjkorhatárt módosíthatnák a várható élettartam alakulásának megfelelően, esetleg megemelhetnék a járulékfizetési időszak éveinek a számát, szóba jöhet ugyanakkor közös európai elveket létrehozása is, mint ahogy az is, hogy a foglalkoztatás ösztönzésére adó- és szociális kedvezményeket helyezzenek kilátásba.

A Zöld Könyv mindemellett arra int, hogy pusztán a nyugdíjkorhatár kitolása nem jelent megoldást. A Bizottság szerint a munkaerőpiachoz és a képzéshez való hozzáférést mindenki számára biztosítani kell, tekintet nélkül korra, nemre és etnikai hovatartozásra. Mindebben az Európai Szociális Alap is fontos szerepet játszhat.

A dokumentum mindezeken túl felhívja a figyelmet arra is, hogy el kell távolítani a nyugdíjak mobilitása útjában álló akadályokat, új jogi keretet kell létrehozni a magánnyugdíj-rendszerek számára, emellett jónak tartaná, ha a tagállamok olyan megbízható információs szolgáltatásokat létesítenének, melyek révén a polgárok megfelelő tájékoztatást kaphatnának az egyes nyugdíjtermékekről.

BruxInfo Portál

A bejegyzés trackback címe:

https://kosaadam.blog.hu/api/trackback/id/tr642050390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása