31
03/2010
0

Európai Parlamenti Modell Pécsett

Az Európai Parlamentet modellezve üléseznek a hazai középiskolások Pécsett. Kósa Ádám az esemény záróünnepségén személyes tapasztalatairól mesélt majd strasbourgi utazást ajándékozott húsz tehetséges diáknak.
 

Lezárult a Modell Európai Parlament (MEP) rendezvénysorozata, melynek március 26. és 31. között Pécs adott helyet.
A MEP (Model European Parliament) egy 1994-es, holland kezdeményezésű, középiskolásoknak szánt kulturális, nonprofit alapítvány által szervezett programsorozat, ahol a diákok az Európai Parlament működését szerepjáték formában mutatják be. Az esemény néhány év alatt nemzetközivé nőtte ki magát, Magyarország 2002 óta vesz részt benne.

A programok az EP munkáját szimulálják, melyek keretében 10 híres-neves magyarországi gimnázium 113 tanulója egy hétre „EP-képviselővé” válik. A programban minden iskola egy-egy országot és annak érdekeit képviselte. Az igazi Európa Parlament munkájához hasonlóan, bizottsági munkában, plenáris üléseken elfogadott határozatokkal "orvosoltak" olyan problémákat, amelyek az Európai Unió polgárait érintik.

Kósa Ádám a rendezvény záróünnepségén osztotta meg személyes tapasztalatait a diákokkal, és a húsz legjobban teljesítő "képviselőnek" strasbourgi utazást ajándékozott. A fiatalok két éve nem jutnak ki Belgiumba, hogy az unió intézményeiről szerzett tudásukat a gyakorlatban tesztelhessék, így a felajánlás meglepetésként ért mindenkit.

Az európai parlamenti képviselő elmondta, különösen fontos, hogy a diákok megismerhessék az európai intézmények működését, azt a szellemiséget, melyben a képviselők dolgoznak, hiszen közülük kerül ki a jövő politikai generációja.

www.leowey-pecs.sulinet.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://kosaadam.blog.hu/api/trackback/id/tr831890153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása