26
02/2010
0

Pazarol az állam

Hazánkban 600 ezer – 1 millió ember él fogyatékkal, elhelyezkedési esélyeik egyre kisebbek. A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási aránya mindössze fele, harmada a nyugat-európai átlagnak, pedig segítésük – a Fidesz szerint, sokszor csak hozzáállás kérdése.

A párt népjóléti kabinetjének vezetője úgy látja: bár a kormány csaknem 1 millió forintra emelte a munkaadók által fizetendő rehabilitációs járulék összegét, a jelenlegi szabályozás nem szolgálja a kitűzött célokat. Mint Soltész Miklós fogalmazott: „Összesen 10 milliárdot tüntettek el erről a területről, aminek a következménye az, hogy kürölbelül 10 ezer ember ember veszítheti el a munkáját az elkövetkezendő hónapokban, illetve hát ebben az évben.” A fogyatékkal élők és megváltozott munkaképességűek ellátása a segélyezésre épül, ezt kell munka- és foglalkoztatás-központúvá tenni azok esetében, akiknek rehabilitációja eredményes lehet – vallja a Fidesz. Szalay Ferenc, a párt országgyűlési képviselő-jelöltje szerint: „Sokkal, de sokkal többet kéne ezzel a problémakörrel foglalkozni. Addig, ameddig kormányzati szintről elvonások jelentkeznek az ő foglalkoztatási kérdéseikben, az ő munkahelyeik megteremtése kapcsán, addig ez elég nehéz, ezért úgy gondoljuk, hogy tavasszal ebben a kérdésben is mélyreható változások kellenek, hogy bekövetkezzenek.”

Kósa Ádám, az Európai Parlament első hallássérült képviselője úgy látja, pazarol az állam, hiszen 7 év alatt duplájára emelték a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási támogatását, mégis a felére csökkent a munkahelyek száma.


forrás: www.szolnoktv.hu
 

A bejegyzés trackback címe:

https://kosaadam.blog.hu/api/trackback/id/tr661802918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása