19
02/2010
0

Tömegintézményekben zsúfolódó fogyatékos emberek

Az Országgyűlés 12 éve azt a kötelezettséget iktatta törvénybe, hogy 2010. január 1-ig lebontja a fogyatékos embereket elzáró nagy létszámú tömegintézményeket, és a felhasználók számára emberléptékű lakhatási szolgáltatásokat alakít ki. 12 év alatt a kormányok azonban a reformhoz szükséges stratégiaalkotási munkálatokat sem végezték el. Ma ugyanannyi fogyatékos ember zsúfolódik össze az intézményekben, mint egy évtizeddel ezelőtt.

A határidő lejárása miatt a Kormány az esélyegyenlőségi törvény és a szociális törvény  módosítását javasolja  az országgyűlésnek.

Módosító javaslat az egye szociális és munkaügyi tárgyú törvényeknek az új Polgári Törvényköny hatálybalépésével összefügg ő módosításáról szóló T/11310. számú törvényjavaslathoz→

A Társaság a Szabadszágjogokért jogvédő szervezet álláspontja szerint a javaslat az abban található egyes pozitív elemek ellenére is súlyos aggályokat vet fel. Egyfelől a javaslat elismeri a tömegintézményekben uralkodó embertelen állapotokat, igyekszik megállítani az intézmények további növekedését, de nem kötelezné hazánkat arra, hogy minden ilyen intézményt szüntessen meg. Továbbá olyan adminisztratív kiskaput hoz létre, amely lehetővé teszi, hogy az átalakításban ellenérdekelt fenntartók továbbra is tömegméretű intézményekben tartsák a fogyatékos állampolgárokat, és legalizálják a jelenleg törvényellenesen magas létszámokat és a sokszor embertelen zsúfoltságot.

A TASZ azt javasolja a Kormánynak, hogy módosítsa az indítványt, és olyan javaslatot terjesszen az Országgyűlés elé, amely a bentlakásos intézmények reformjával kapcsolatban egyértelmű helyzetet teremt. Olyan jogalkotói munkára van szükség, amely érdemben tesz a fogyatékos személyek emberi jogainak tiszteletben tartása és minden, a fogyatékos embereket elzáró nagy létszámú intézmény megszüntetése, és egy a maihoz képest korszerűbb szolgáltatási rendszer kiépítése érdekében - hangsúlyozza a TASZ.

Forrás: Jogi Fórum / TASZ

A bejegyzés trackback címe:

https://kosaadam.blog.hu/api/trackback/id/tr171772936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása