03
03/2010
0

A munkaerőpiaci integráció valódi eszközeiről

Az Európai Bizottság a mai napon hozza nyilvánosságra az Európai Unió 2020 stratégiáját, amely a Lisszaboni Stratégiát kívánja felváltani az elkövetkezendő évtizedre. A stratégia előkészítése kapcsán Kósa Ádám az Európai Néppárt munkacsoporti ülésén arról beszélt, be kell látni az idősebb munkavállalók nagyobb mértékű alkalmazásához a fogyatékos emberek társadalmi és munkaerőpiaci integrációján keresztül vezet az út. Ehhez elengedhetetlen a kis-és középvállalkozások támogatása, illetve terheinek csökkentése. dr. Kósa Ádám sajtóközleménye

A foglalkoztathatóság nem képzelhető el társadalmi befogadás, illetve akadálymentesítés nélkül és ezzel a fejlődés alapjait nevezzük meg – állapította meg Kósa Ádám néppárti európai parlamenti képviselő, aki hangsúlyozta mind az idősebb, mind a fogyatékos emberek inaktivitásának elkerülésére több, nagyszerű tagállami példa is van, így például a célzott vállalati stratégiák az idősek továbbfoglalkoztatására (képzés, mediátori, fejlesztési, stb. tevékenységek ), beleértve a civil szervezetekben folytatott karrierek támogatását. A Foglalkoztatási és Szociális Bizottság tagja ugyanakkor úgy látja, a kis- és középvállalkozások támogatása továbbra is elemi része a fejlődésnek, hiszen az újonnan létrejött és az utóbbi időben veszélybe került munkahelyek 80 százalékát ezek a vállalkozások adják.

Kizárólag az egyén támogatása és megerősítése vezethet ahhoz – mondta Kósa –, hogy a tudás révén történő értékteremtés, az emberek lehetőségeinek növelése, valamint a versenyképesebb, rugalmasabb gazdaság megteremtése valósággá váljon. A fogyatékosügy integrálását az EU 2020 stratégiába támogatja az Európai Néppárt.

Háttér adatok:
Az eredeti Lisszaboni Stratégia 2000-ben indult a globalizáció és az idősödő társadalom jelentette kihívásokra adandó válaszként. Az Európai Tanács a következőképpen határozta meg a stratégia célkitűzését: az Európai Uniót a „világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudás alapú gazdaságává kell tenni 2010-re, mely fenntartható gazdasági növekedésre képes, több és jobb munkahelyet, szorosabb társadalmi összetartást, valamint a környezet tiszteletben tartását biztosítva”.

A gazdasági válság mély és tartós nyomokat hagyott Európa gazdaságain. 2009-ben a GDP 4%-kal csökkent. A munkanélküliség 10%-hoz közelít. Az államháztartások kiürültek: a hiány mára elérte a GDP 7%-át, az adósság mértéke pedig 20 százalékponttal nőtt az elmúlt két évben – mindezzel 20 év konszolidációs munkája veszett kárba.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://kosaadam.blog.hu/api/trackback/id/tr131805239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása