20
01/2010
0

Két hét késés az EP-ben a bolgárok miatt

Várhatóan február 3-án hallgatja meg Bulgária új uniós biztosjelöltjét az Európai Parlament (EP) – közölte Jerzy Buzek, a testület elnöke. Ezzel február 9-re csúszhat az Európai Bizottság eredetileg január 26-ra tervezett parlamenti jóváhagyása, és ugyanennyivel késik az új kollégium hivatalba lépése. Utóbbihoz az EP mellett a tanács jóváhagyására is szükség lesz. 

A késést az üzleti érdekeltségei miatt a vádak kereszttüzébe került bolgár biztosjelölt, Rumjana Zseleva visszalépése magyarázza. Zseleva ugyan azzal védekezett, hogy az uniós jogászok nem találták megalapozottnak az üzleti érdekeltségei, illetve biztosi munkája kapcsán megfogalmazott összeférhetetlenségi aggályokat, tegnap mégis bejelentette: visszalép a jelöltségtől, sőt, minden egyéb tisztségét – így külügyminiszteri posztját – is visszaadja. Mint mondta, nem bízik abban, hogy az EP őt meghallgató szakbizottsága elfogulatlan tud lenni vele, ezért megadja a lehetőséget az őt jelölő bolgár miniszterelnöknek, Bojko Boriszov-nak arra, hogy az EP számára elfogadható személlyel álljon elő. A botránnyal nagyon kínos helyzetbe került szófiai kormány Krisztalina Georgievát, a Világbank alelnöki posztjáról ismert közgazdászt jelölte Zseleva helyére. Azt egyelőre nem közölték hivatalosan Brüsszelben, milyen pozíciót szánnak Georgievának, de Jerzy Buzek szerint Zselevához hasonlóan alighanem a humanitárius segélyezés juthat neki. Erről José Manuel Barroso európai bizottsági elnöknek kell döntenie, de ha megkavarná a portfóliókat, akkor a már lezajlott biztosjelölti meghallgatásokat is meg kellene ismételni.
Reuters

A bejegyzés trackback címe:

https://kosaadam.blog.hu/api/trackback/id/tr341687911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.