24
11/2009
0

Kósa Ádám: semmit rólunk nélkülünk

A közvetlen érdekképviseletben hisz, ezért lépett politikai pályára a Fidesz-listán vasárnap európai parlamenti mandátumhoz jutott Kósa Ádám. A siketen született, most 35 éves ügyvéd úgy véli, hogy egy-egy probléma megoldásáért elsősorban az érintettek tudnak érvelni, ahogy például ő a jelnyelv-törvény mellett, jelnyelven, amelynek segítségével ez az interjú is készült. A politikus válaszai a tolmács hangján hallhatók a Történet hangszerelve adásában.

2009. június 15.

- Nem szokásos a beszélgetésünk az MR1-Kossuth Rádió stúdiójában, hiszen Kósa Ádám a vendégünk, aki a Fidesz európai parlamenti képviselője lesz. Ádám hangját azonban nem fogják hallani, mert ő siket, jelnyelvi tolmácsa, Csernyánszki Boglárka kölcsönzi a hangját az elkövetkező negyven percben. A szokásosnál lassúbb lesz a beszélgetésünk, de Boglárka aktívan tolmácsol, tehát a kezével a jelnyelv jeleit mutatja Kósa Ádámnak. Arra kérem, Boglárka, hogy szólaljon meg, hogy a hallgatók tudják, hogy ön a hangja Kósa Ádámnak. Hadd kérdezzek először egy személyes dolgot: felkészült-e már arra, hogy rádióstúdióba is fogják hívni beszélgetni?

- Igen, már többször szerepeltem rádióműsorokban, itt is, az MR1-Kossuth Rádióban is készült már interjú velem. Régen úgy gondoltam, hogy a rádió nem egy fontos eszköz. A siketeknek a rádió nem fontos. A televízió sokkal fontosabb. De rájöttem, hogy a rádió a legjobb eszköz arra, hogy a halló embereknek a siket világot bemutassa. Azóta szívesen szerepelek rádióban.

- Mitől változott meg a véleménye?

- El kellett fogadnom, hogy a siketek világa vizuális világ. Az épek világa elsősorban nem a vizualitáson alapul, hanem a halláson. Amikor én ezt elfogadtam, úgy gondoltam, hogy a rádió is fontos számomra, s amikor az első rádióinterjút adtam, sokkal több visszajelzés érkezett. Elcsodálkoztam, hogy sokkal többen hallanak engem rádión keresztül, mint látnak engem a tévében.

- Amikor beszélgetünk, ön rám néz, de közben az ön hangját kölcsönző Boglárkára is figyelni tud. Nehéz volt megtanulni ezt a többszörös szemkontaktust? Nehéz volt megtanulni, hogy így is kell tudnia társalogni?

- Nem olyan nehéz, mert a hallássérült emberek figyelme sokkal erősebb.

- Felkészült arra, hogy az Európai Parlamentben hogyan fog "megszólalni"?

- Persze. A jelnyelv is ugyanolyan megszólalás, eszköz. Sőt, az emberiség történetében a legelső nyelv a jelnyelv volt, nem a hangzó nyelv.

- Megbántódik, amikor azt tapasztalja, hogy egy beszélgetésen amúgy felkészült riporter is megkérdezi, hogy megszólalásról van-e szó, hogy jelelünk, hogy mutogatunk-e? Ennyire nem ismerjük azokat a szavakat, amelyekkel önökkel társaloghatunk?

- Nem bántódom meg, mert ha látom, hogy nem rosszindulatból történik a kifejezés, akkor veszem a lapot. Persze, ha bántó szándékkal mondják, akkor visszaadom, de nem kell félteni engem.

- De hát nem is tud kiabálni! Mi az eszköze, hogyan tud visszabántani - hang nélkül?

- Vannak eszközök rá. Mondok egy jó példát: egy nagyobb közösségben beszélgettünk. Több halló ember volt a társaságban, egy-két siket fővel. Megkérdeztük a hallókat, hogy miről beszélgetnek, és azt mondták, hogy nem fontos, majd később elmondják. Mi visszaadtuk úgy, hogy mi, a siket társaság, elkezdtünk jelelni, ők pedig megkérdezték, hogy miről beszélünk. Ugyanezt válaszoltuk, és ebből megtanulták.

- Értem. Térjünk vissza az Európai Parlamentre, hiszen ön lesz ott az első, aki siketként jelnyelven fog felszólalni. Hogyan fog ez történni?

- Tudni kell hozzá, hogy az Európai Parlamentben 23 hangzó nyelven van fordítás az ülések alatt. Az én jelnyelvi tolmácsaim a magyar nyelvet fogják hallani fülhallgatón keresztül, és úgy fogják lefordítani nekem jelnyelvre. Amikor én felszólalok, akkor magyar jelnyelven fogok nyilatkozni, a tolmács pedig magyar nyelven fordít a mikrofonban engem. Ugyanaz fog történni, mint ha egy magyar képviselő beszélne, csak a mikrofon és köztem lesz még egy szereplő - a jelnyelvi tolmács. Ami probléma lehet a későbbiekben, az a folyosói beszélgetés. Ezért kell, hogy mindig legyen mellettem egy jelnyelvi tolmács.

- Kapott már arról visszajelzést, hogy technikailag milyen segítséget fog kapni?

- Tegnap már megkeresett az Európai Parlamentből a tolmácsolásért felelős osztályvezető, és nagyon pozitív levelet kaptam tőle. Mindenben segíteni fognak. Ezt a példát, ha jól sikerül, szeretném továbbvinni, mert ha egy siket ember kap munkalehetőséget az Európai Parlamentben, akkor a munkaadó minden segítséget meg kell, hogy adjon a teljes munkavégzéshez.

- Tehát az Európai Parlamentben, bízzunk benne, megkap minden segítséget, de mit gondol arról, hogy ugyanezt a segítséget miért nem kapják meg a munkahelyeken a siketek? Egyáltalán miért is nem jutnak el a munkahelyekig Magyarországon? Ön hozta nyilvánosságra azt az adatot, hogy kilencven százalékos a munkanélküliség a siketek körében, miközben az Európai Unióban ez "csak" negyven százalék.

- Ez a kilencven százalékos munkanélküliség nemcsak a hallássérültekről szól, hanem az egyéb fogyatékos személyekről is. Abban, hogy a munkaadó miért nem segíti a fogyatékos munkavállalókat, az egyik legfontosabb ok, hogy a munkaadó teljesen félreérti ezt az egész helyzetet. Azt hiszi, hogy rengeteg erőforrást, energiát igényel az a személy, akivel foglalkozni kell, közben pedig ez nem igaz, csak kis odafigyelésre, kis segítségre van szüksége a személynek. Kerekes székeseknek a rámpa, egy jó asztal, a látássérülteknek szövegolvasó program, a siketeknek pedig néha tolmács. De az nem azt jelenti, hogy a siketeknek minden nap tolmácsra van szüksége. A mindennapi munkavégzéshez nem szükséges tolmács, írásban is tudnak kommunikálni, türelem kell hozzájuk. A munkaadó azt hiszi, milliókba kerül a fogyatékosok foglalkoztatása, közben pedig egyáltalán nem.

- Miből adódik a különbség, hogy Magyarországon a fogyatékkal élők kilencven százaléka nem jut munkához, míg Európában ugyanez a szám "csak" negyven százalék?

- Európában már előrébb tartanak, más a társadalomtudat formálása, a folyamat elkezdődött húsz-harminc évvel ezelőtt. Mi csak tíz éve dolgozunk ezen az ügyön.

- Végül is hányan élnek fogyatékkal Magyarországon? Többféle számról hallottunk. Ha jól emlékszem, ön például arról beszélt egyszer, hogy 360 ezer siket és nagyothalló él Magyarországon. Létezik ez? Tényleg ilyen sokan lennének?

- A WHO egészségügyi világszervezet rosszabb adatot mondott, mint én. Azt mondja, a lakosság tíz százaléka hallásproblémával küszködik. Pontos statisztikai adatok nincsenek. Hiába volt 2001-ben népszámlálás, nem tudtak elérni minden fogyatékos embert. Nem volt megfelelő kommunikációs eszközük, elérhetőségük, ezért nem álltak rendelkezésre. A következő népszámlálás 2011-ben lesz, szeretnénk segíteni abban, hogy ott már pontosabb adatokat kaphassunk. A 2001-es népszámlálási adatok szerint 600 ezer fogyatékkal élő személy van Magyarországon. Az EU-ban szakértők azt mondják, hogy minden tizedik ember fogyatékkal él. Én magam is néha bizonytalan vagyok, hogy most pontosan mennyien vagyunk. Egy biztos, hogy nagyon sokan vagyunk. Ha azt nézzük, hogy egy fogyatékos személynek van családja, és a családját is megnézzük, akkor Magyarországon másfél millió ember érintett ebben a problémakörben.

- Ön mindig fogyatékkal élőkről beszél. A kampány során is így tett, és az interjúkban is. Nagyon vigyázott arra, hogy ne kizárólag a siketek és nagyothallók gondjait említse az újságíróknak. Miért tartja ennyire fontosnak, hogy ne csak a siketekről beszéljen?

- Azért, mert úgy gondolom, hogy az én jelöltségem és megválasztásom nem csak a siketeknek és a nagyothallóknak szól, hanem minden fogyatékos embert szeretnék képviselni. 2008 óta vagyok elnöke a Fogyatékossággal Élők Szövetsége Tanácsának. Ez a szervezet minden fogyatékosságot begyűjt, a mozgássérülteket, a látássérülteket, az értelmi sérülteket, a hallássérülteket, az autistákat, és ott láttam, hogy nagyon fontos, hogy minden csoportot képviseljünk egy kézben, mert így sokkal erősebben tudjuk elmondani a problémákat és érvényesíteni az akaratunkat. Másrészt az európai parlamenti munkában nagyon nehéz elkülöníteni a különböző fogyatékossággal élő csoportokat. Sokkal jobban lehet majd dolgozni, és az is a célom, hogy mindenkire gondoljak, minden fogyatékos csoportot képviselhessek.

- Két érdekvédelmi szövetség vezetője, ügyvéd. Számtalan lehetősége volt idáig is, hogy képviselje a fogyatékkal élő emberek, és ezen belül is a siketek érdekeit. Mégis politikusi pályára adta a fejét. Miért vállalta? Nem lépett be a Fideszbe, tehát feltehetően nem kizárólag a pártbéli mozgáslehetőségek vonzották.

- Ez így van. 2005-ben lettem a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) elnöke, és ott láttam, hogy a politikát nem lehet kihagyni az érdekvédelem területéről. Felvettem a kapcsolatot a pártokkal, elkezdtem lobbizni a jelnyelvi törvénnyel kapcsolatban, és megértettem, hogy a politika kikerülhetetlen. Megegyeztünk az engem jelölő párttal, hogy függetlenként fogok dolgozni, és így folytatom tovább is a munkámat. Így is megkaptam a teljes támogatásukat, ez is mutatja, hogy ez az egy párt fontosnak tartotta a fogyatékosság problémakörét. Remélem, hogy a következő választáson a többi párt is felismeri ennek a jelentőségét.

- Fontos, hogy a politikusok között, a képviselők között több fogyatékkal élő ember legyen?

- Ez nagyon fontos kérdés, fontosnak tartom.

- Miért?

- Azért, mert az érintettek tudják a legjobban a problémákat. Ez nem azt jelenti, hogy a többi politikus érzéketlen lenne a mi problémánkkal szemben, nem azt jelenti, csak a saját életünkön keresztül jobban látjuk a problémákat és a megoldásokat is. 2007-ben Spanyolországban voltam egy konferencián. Ott mondtak egy jó szlogent: Semmit rólunk - nélkülünk.

- Magyarországon a jelnyelvet a rendszerváltás óta nem sikerült hivatalos nyelvvé tenni. Több képviselő többféleképpen megpróbálta, legutóbb már minden parlamenti párt képviselője aláírta a törvényjavaslatot, az utolsó pillanatban mégsem sikerült napirendre tűzni. Mit olvas ki ebből?

- Szeretnék pontosítani: a jelnyelvi törvény már be lesz adva a parlamentnek.

- Tárgysorozatba vették, de napirendre nem sikerült tűzni.

- A sürgősséget elutasították. Tárgyalni fogják, csak a lassú ügymenetben. Szerintem az őszi ülésen már eredményt fogunk elérni, elfogadják a jelnyelvi törvényt. A kormány már elkészült a szövegezéssel, most fogják beadni a parlamentnek. Viszont a kérdésre a válaszom: a társadalmi tudatformálás az egyik legfontosabb, hogy az emberek megértsék, miért fontos a fogyatékos személyeknek, hogy fogyatékos személyt küldjenek a parlamentbe. Nem egy főre, hanem többre van szükség, különböző fogyatékossági csoportokból. Eddig a magyar parlamentben két fogyatékos képviselő volt, egy látássérült és egy mozgássérült személy. Hatszázezer emberhez képest két képviselő nagyon kevés.

- Egy kicsit meglepett, hogy arról kezdett beszélni, milyen fontos a társadalmi tudatformálás, és amikor a politikára tértem volna, akkor is ezt említette újra. Aztán a jelnyelv-törvényről beszéltünk, és 25 perce ülünk a stúdióban, Ön azonban még nem hozta szóba a pénzt, illetve annak hiányát, a megszorításokat. Pedig ez két szempontból is érintette most a fogyatékkal élőket. A kormány zárolta a munkahelyeikre fordítható pénzösszeg jelentős részét, és a civil és egyházi programban részt vevők immár csak pályázattal juthatnak központi támogatáshoz, megváltoztatták a feltételeket. Ezt magától miért nem hozta szóba?

- Azért, mert az európai parlamenti képviselőségem, ez a munka felülről ad lehetőséget, nyomást a kormányzatnak. Alulról másként lehet látni a dolgokat: maguk a fogyatékos személyek hogyan élik meg ezt a gazdasági világválságot. Azt, hogy a kormányzat ilyen döntést hozott, hogy zárolta a pénzt, megváltoztatta a pályázati programokat, picit abból is fakad, hogy a kormányzat nem érti a fogyatékosok helyzetét, világát. Addig, amíg nem értik meg, hogy a siketeknek miért fontos a jelnyelv, addig, amíg nem értik meg, hogy miért fontos egy rámpa egy mozgássérült személynek, addig nincs miről beszélni.

- Nehéz dolga van, amikor győzködi őket?

- Eléggé, mert még mindig tévhitben vannak. Mondok egy példát: fizikai akadálymentesítésről beszélünk, hallom, hogy sok-sok milliárd forintba fog kerülni. Az emberek, a kormányzat azt gondolja, hogy a mozgássérültek miatt ennyi pénzt kidobni elég súlyos kérdés. Nem gondolnak bele, hogy egy idős ember, vagy bármelyik idős ember, vagy egy kisbabát toló kismama ugyanúgy tudja hasznosítani a rámpát. A másik, amibe nem gondolnak bele, hogy ők is, illetve bármelyik magyar ember ugyanolyan helyzetbe kerülhetnek. Lehet balesetük, betegségük, lehet egy leépülési folyamat, és akkor máris fogyatékossá válnak. A fogyatékos emberek száma folyamatosan bővül, egyre több idős ember lesz, ugyanolyan problémákkal fognak küzdeni, mint a fogyatékos emberek. Ezt nem látja be a kormányzat.

- A saját életéről mennyire szívesen beszél?

- Nagyothalló iskolában kezdtem, utána elkerültem egy halló iskolába, tehát ismerem az úgynevezett szegregált iskola világát, ismerem az integrált iskola világát is. Látom a különbséget a két oktatás között. Igazából az, hogy itt vagyok, nem kizárólag a magam sikere, hanem a család nagyon sokat segített. A nyolcvanas-kilencvenes években a kormány semmilyen segítséget nem tudott adni. Akinek jó családja volt, és tudta támogatni a fogyatékos személyt, annak lehetett sikere, a többieknek sajnos nem. Ma már szerencsére sokat változott a világ. Az, hogy jogásznak mentem, annak köszönhető, hogy az volt a célom, hogy fogyatékos embereket segítsek, siketeket és nagyothallókat kifejezetten. Siket családban születtem, nekem a jelnyelv anyanyelv, és láttam, hogy a siket emberek mennyire nehezen veszik igénybe a halló ügyvédeket, bizalmatlanok velük, vagy tolmácsokat kell igénybe venni. Nagyon nehezen megy a kommunikáció. Úgy látom, sokkal jobb lenne, ha személy szerint, mint siket ügyvéd, segítenék nekik. Harmincegy évesen lettem a SINOSZ elnöke, én vagyok a legfiatalabb elnök.

- Emlékszik arra, hogy önben mikor tudatosult az, hogy siket? Nehéz volt önnek feldolgozni, tudomásul venni, hogy így él ebben a világban?

- Az az érdekes, hogy az a siket, aki siket családban született, pillanatok alatt feldolgozza, mert maguk is siketek, és nem csinálnak ebből problémát. Ha egy halló családba születtem volna, nem biztos, hogy ennyire erős önbizalmam lenne, mert egy halló szülő, amikor meglátja, hogy siket gyermeke születik, akkor hatalmas tragédiaként éli meg a történteket. Szaladnak orvostól orvosig, kétségbe vannak esve, nem tudják, hogyan kezeljék a problémát. Viszont egy siket szülő pontosan tudja, mert saját maga érzi, ezért picit szerencsésnek tartom magam. Pluszban még azt is fontosnak tartom, hogy a nagyszüleim, akik hallók voltak, ugyanúgy meg tudták nekem mutatni a hallók világát. Amikor felnőttem, láttam a siket világot és a halló világot is egyszerre. Ezért tudom jól kezelni mind a két világot. Ha nem kaptam volna segítséget a nagymamámtól, aki mindennap ugyanazt az anyagot megtanította nekem, amit az iskolában megkaptam, akkor nem biztos, hogy itt tartanék.

- Ő az a bizonyos nagymama, aki pedagógusként vállalta ezt a közvetítő szerepet?

- Neki pedagógus végzettsége volt, de soha nem dolgozott az oktatásban. Látta, hogy nehézségekkel küszködök, hallókészülékkel, szájról olvasok, nagyon sok információt elveszítek az iskolában, maguk a tanárok is nehezen tudták kezelni, hogy siket vagyok, elfordultak, nem figyeltek rám, nem tudtam a szájukat olvasni. Például amikor a táblán írták az anyagot, a szájukat nem láttam, ezért lemaradtam. A nagymamám mondta, hogy ezentúl minden nap segít nekem. Átbeszéltük az anyagot.

- Halló nagymama volt?

- Igen. Az ő támogatása alapvetően elősegítette, hogy tovább tudjak tanulni, hogy egyetemre mehessek, mert valójában az információvesztés az a probléma, amellyel a siketek küzdenek. Nem kapják meg az információt. A rádiót nem hallják, a televízióban nincs felirat. Amikor az iskolából kilépnek, akkor tudják meg, hogy nagyon kevés anyagot kaptak. Én viszont megkaptam mindent, nem voltam hátrányban a többiekhez képest.

- A nagymamáról múlt időben beszélgetünk.

- Sajnos már nem élhette meg ezt a sikert.

- Gondolt rá, amikor bejutott az Európai Parlamentbe?

- Igen. Első gondolatom az volt, hogy milyen boldog lett volna, ha lát engem.

- Önnek is vannak gyermekei. Könnyebb dolga van önnek szülőként, mint annak idején a nagymamájának volt?

- Sokkal könnyebb. A nagyobbik fiam már integrált óvodába jár, és maguk az óvónők nem ijedtek meg ettől a helyzettől, mert fel vannak készítve. Van külön fejlesztő pedagógus. Régen, amikor óvodás voltam, ismeretlen volt ez a világ. Még sok változásra van azért szükség, mert az integráció nem feltétlenül jó a siketeknek. Van egy másfajta jó oktatási módszer, a bilingvális oktatás, amit szeretnék bevezettetni, vagyis a kétnyelvűség. A siket gyerek az anyanyelve mellett, a jelnyelv mellett a beszédet is tanulja. Ma Magyarországon a siket gyerekek kizárólag a beszédnyelvet tanulják, jelnyelven nem tanítanak a siket iskolákban. Pozitívum is van és negatívum is van, összességében sokat fejlődött azóta a világ, de még sokat kell változnia.

- Miben leginkább?

- Eddig az oktatásban a szakemberek nagyon ritkán kérdezték meg a mi véleményünket. Ezen kellene változtatni. Ha megkérdeznék a siket embereket, a mostani negyven-ötven éveseket, hogy ha újrakezdenék az iskolát, hogyan tanulnának, beszélten vagy jelnyelven keresztül, mindenki azt válaszolná, hogy jelnyelven keresztül. Csak az a gond, hogy eddig még nem kérdezték meg az érintetteket. Ugyanez igaz a látássérültekre. A látássérültek sem kedvelik az integrált oktatást, mert a mindennapos életvitelben akadályozottak. Vannak különböző szegregált iskolák, ahol Braille-írással megtanítják a látássérült gyerekeket, megtanítják közlekedni őket vakvezető kutyák segítségével, viszont az integrált oktatásban ezt nem teszik lehetővé számukra. Ugyanez a probléma, mert nem kérdezik meg a látássérülteket. Tehát hová lyukadunk ki újra? A társadalmi tudatformálásra. Miért nem kérdezik meg őket? Ők tudják a legjobban, mire van szükségük.

- Így van ez a sportban is?

- Játékos vagyok, csapatkapitányként funkcionálok. A játék olyan, mint a jéghoki. Siket csapatban játszom, minden játékos siket, tehát nincs probléma köztünk. Jó eredményeket szoktunk elérni. Legutóbb húsz csapatból a tizedik helyen végeztünk.

- Árulja el, hogyan szurkolnak? Hogyan kiabálnak? Hogyan fejezik ki a dühüket sport közben?

- Ugyanúgy kiabálnak hanggal, csak a taps helyett felemelik a kezeiket, és így jelzik a tapsot. Zászlót és különböző vizuális eszközöket is használunk.

- Tehát a sportban ez végül is önök között nem jelent problémát, de amikor hallók mennek ki a meccsekre, akkor előfordul bármiféle kellemetlenség ebből?

- Semmilyen kellemetlenség. A sportban nincs különbség. Egy probléma szokott lenni: a bíró kérdése. Nem halljuk a bírót, amikor sípol, de az ellenfél ilyenkor mindig megáll, és ebből tudjuk, hogy valami történt.

- A családja hogyan fogadta, hogy bejutott az Európai Parlamentbe? Hogyan készülnek? Mikor mennek el Brüsszelbe? Hogy fognak ott élni? Tudják már?

- Az egész családom nagyon boldog volt. A gyerekeim igazából még nem tudják, miről van szó. A nagyobbik ötéves, a kisebb kétéves. Nem tervezzük, hogy kiköltözünk, inkább utazni fogok, ingázni, mert a gyerekek hallássérültek, és fontosnak tartom, hogy jó oktatást kapjanak. Nem biztos, hogy Brüsszelben megkapnák ezt a jó oktatást. Később lehet, hogy másképp döntünk, de most úgy tervezzük, hogy itt marad a család Magyarországon. Tudni kell, hogy van egy kiváló kommunikációs eszköz, a videotelefon. Ezen keresztül bármikor láthatom a családomat.

- Ennek a műsornak sajátossága, hogy a vendégünk hozza a zenét. Amikor megkérdeztem öntől, hogy kinek a muzsikáját hallaná szívesen, akkor azt mondta, hogy egy finn siket rapperét, aki a zenéjével küzd a siketek és a fogyatékkal élők jogaiért. Hogyan lehetséges az, hogy valaki siketként rappel, énekel, muzsikál a színpadon?

- Ez a finn rapper, Signmark rájött arra, amire én is rádöbbentem, hogy a társadalom gondolkodását kell megváltoztatni. Tudja, hogy a halló embereknek a legfontosabb a zene. Neki nagyon megtetszett a rap, és elkezdett ezzel foglalkozni. Hárman vannak a csapatban, ő jelnyelven rappel, és mellette van egy énekes. Párhuzamban az énekessel jelnyelvet használ. Amióta ezt elkezdte, Finnországban gyakorlatilag ismeretlenné vált, hogy a siketekről nem tudnak semmit. Signmark majdnem bekerült az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe Moszkvában. Picit lemaradt róla, de remélem, hogy jövőre sikerülni fog neki. Az ő dalai a siket életről szólnak, a siketek problémáiról, az esélyegyenlőségről, a diszkriminációról. Mindenkinek a figyelmébe ajánlom.

- Önök hogyan hallják a zenét siketként, nagyothallóként?

- Vibráció segítségével. Jó hangerővel a koncertet tökéletesen át tudjuk érezni. Ugyanúgy buliznak a siketek. Mondhatjuk, hogy a ritmusos zene jobban fekszik nekünk, különböző énekek és a komolyzene kevésbé jók a siketek számára, mert ott a ritmust nehezebb érezni. A komolyzene nagyon finom, felemelkedett, és a vibráció sokkal kisebb. De egy igazi koncerten, ahol érezzük a vibrációt, át tudjuk élni.

- A vibrációt önök sokkal érzékenyebben és sokkal intenzívebben élik át?

- Így van. A siketek a mindennapi életben nagyon sok vibrációt éreznek, amit a halló ember észre sem vesz.

- De nem csak ebben jobbak, hanem a kezükkel is sokkal több mindent ki tudnak fejezni, és ettől talán a kézügyességük is sokkal jobb. Nem tudom, így van-e.

- A kézügyességet igénylő szakmákban jók a hallássérült emberek. Például egy asztalos, egy fogtechnikus, egy kárpitos nagyon jó munkát tud végezni, ami vizualitást igényel, ott is jó munkaerő a siket munkaerő. Nagyon jó fantáziával rendelkeznek. Jó kreativitásunk van, erősek vagyunk benne.

- Amikor ön megérkezett a rádió pagodájába, akkor engem nem jelnyelvvel üdvözölt, hanem hanggal, megszólalt.

- Most jelnyelvvel köszönök el, mert az a célom, hogy az emberek megértsék, hogy a siketek a saját anyanyelvükön szólalnak meg. Hogy megtanuljak beszélni, az csak egy dolog, az a mindennapi életben fontos, de amikor politikusként, európai parlamenti képviselőként itt ülök, megmutatom a jelnyelvet, és így köszönök el, tehát integetek. A szándékom a fontos, az, hogyan kívánok kommunikálni a halló világban. Hogy ezt a hallgatók elfogadják-e, sokat fog segíteni a siketeknek. Ha önök, hallgatók találkoznak siketekkel, akkor adják meg a lehetőséget nekik, hogy anyanyelven kommunikáljanak - tehát jelnyelven.

Szikra Zsuzsa (MR1-Kossuth Rádió)

A bejegyzés trackback címe:

https://kosaadam.blog.hu/api/trackback/id/tr481549425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.