24
11/2009
0

Először szólalt fel hallássérült képviselő a magyar Országgyűlésben

Kedden először szólalt fel hallássérült képviselő a magyar Országgyűlésben, amikor is Kósa Ádám jelnyelven beszélt. A jelenlévő képviselőknek jeltolmácsok fordították a beszédét.

2009. szeptember 29.

Kósa Ádám fideszes európai parlamenti (EP) képviselő szerint a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló törvényjavaslat a siketek, nagyothallók és siket vakok érdekeit szolgálja.

Ahogy fogalmazott: olyan törvényjavaslat fekszik a parlament előtt, mely valóban az érintettek érdekét veszi figyelembe. Az előterjesztés célja, hogy a magyar jelnyelvet "önálló, természetes" nyelvként ismerjék el - tette hozzá. Mint mondta, a társadalmi integrációhoz szükséges a jelnyelv használata. Felhívta a figyelmet arra, hogy kiemelkedően alacsony a részvétele a siketeknek és a nagyothallóknak a felsőoktatásban. 

Rokkantnyugdíjba kényszerített siketek és nagyothallók ezrei élnek ma Magyarországon - jegyezte meg, majd hozzátette: eddig nem vették figyelembe, hogy ezeknek az embereknek az anyanyelve a jelnyelv. Kósa Ádám hangsúlyozta azt is: a törvénytervezet óriási hiányt pótol, hiszen elismeri önálló és természetes nyelvnek a jelnyelvet, s ez szerinte többek közt azt jelenti, hogy megadja a jogot a siketkultúra ápolására.

A siketkultúra érdemes arra, hogy megvédjék, ápolják és fejlesszék - emelte ki. Mint mondta, tudomásul veszik, hogy korlátozva lesz az az óraszám, amellyel igénybe vehetik a jeltolmácsokat, de reményét fejezte ki azért, hogy ez a szolgáltatás javulni fog. Véleménye szerint, ha az Országgyűlés elfogadja a törvényjavaslatot, akkor a siketek, nagyothallók, és siket vakok nem lesznek már másodrangú állampolgárok.

Megemlítette, hogy a magyar jelnyelvről szóló törvényjavaslattal párhuzamosan az Országgyűlés módosítja a médiatörvényt is. A médiatörvény módosítása pedig arra irányul, hogy fokozatosan bővítsék a televíziók a feliratozott műsorok számát - tette hozzá. A kormány, mely elhanyagolta a fogyatékosokkal kapcsolatos politikát, most "jó tanulónak" bizonyult - jelentette ki a fideszes európai parlamenti képviselő. Közölte azonban azt is: fájlalja, hogy a költségvetési tervezet a fogyatékos emberekkel kapcsolatosan hatalmas megszorítást tartalmaz

(MTI)

A bejegyzés trackback címe:

https://kosaadam.blog.hu/api/trackback/id/tr861549448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.