29
01/2010
0

Autistakért a jégkorongcsapat

Soltész Miklós és Kósa Ádám kezdeményezése nyomán az Alba-Volán-Fevita jégkorongcsapata idén a Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítványt támogatja a szezon elkövetkezendő meccsein. A társadalom hajlandó áldozni a jó ügyekért csak tudni kell megszólítani az embereket - summázta Ocskay Gábor, aki szakosztály-igazgatóként képviselte a hokicsapatot.

Magyarországon a közhiedelemmel ellentétben többnyire családban nevelkednek az autista gyermekek, akik épp ezért komoly segítségre szorulnak - mondta Mahlerné Köfler Anikó, aki a 12 éve működő alapítvány vezetőjeként meglepetten fogadta a felajánlást. Az ellátórendszer hiányos, az autizmus diagnosztizálása általában megkésett, és sok helyen rossz a fejlesztés gyakorlata is - magyarázta Mahlerné, aki ezért a minél szélesebb együttműködést szorgalmazza.
Kósa Ádám, aki mint a hazai fogyatékosügy érdekképviselője valamint európai parlamenti képviselő vett részt a Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány székhelyén összehívott találkozón, a társadalmi felelősségvállalás hazai elterjedését szorgalmazta. Kósa felhívta a figyelmet a tavaly elfogadott jelnyelvi törvény kapcsán arra a módosításra, mely értelmében a szakszerű és pontos tájékoztatás kötelessége lesz azoknak a szakembereknek, akik kapcsolatba kerülnek fogyatékos gyermekekkel. Ma ugyanis komoly problémát jelent, hogy gyakran több év telik el tétlenül, míg például egy autizmussal küzdő gyermekről kiderül, hogy autista. Így pedig értékes a fejlesztésére alkalmas évek vesznek el.
Cser-Palkovics András és Vargha Tamás fideszes országgyűlési képviselő-jelöltek az alapítványt az önkormányzat támogatásáról biztosították, és leszögezték továbbra is küzdenek azért, hogy a megyében és a városban az autizmussal élő gyermekek fejlesztési központja létrejöhessen.
Soltész Miklós, mint a jégkorongcsapat felajánlásának egyik közreműködője hangsúlyozta, hogy a Fidesz-KDNP a fogyatékosügy iránti elkötelezettségének eddig ellenzékként is hangot adott, de amennyiben a választó polgárok áprilistól bizalmat szavaznak nekik, kormányzati szerepben még több támogatást kap a terület. Az országgyűlési képviselő példamutatónak nevezte azt a felelősségvállalást, ami a sportegyesületek részéről megvalósul hazánkban, mert, mint mondta, sokan többet tesznek a társadalomért, ami igazán túlmutat a sporton.
Ocskay Gábor felajánlva támogatását a jégkorongcsapat elkövetkezendő meccsein tervezett adománygyűjtésről beszélt. A szakosztály-igazgató még azt is kilátásba helyezte, hogy ha a sors is úgy akarja és a csapat a magyar bajnoki döntőn is játszik, a jegybevétel egy részét is felajánlják az autizmussal élő gyermekeknek. Ocskay tapasztalatai szerint az emberek sok nemes célt támogatnak, csak tudni kell őket megszólítani.
 

28
01/2010
0

It’s time

President of the Disability Intergroup and the vice-president of the Eurpean Parliament greeted the new and re-elected members of the gremium on a festive opening in Brussels 27th January. Adam Kósa gave voice to his gladness that the political parties have joined with each other for disability, while Pal Schmitt appreciated the new president’s acts until now and put his trust in the Intergroup to make for disabled people’s integration into society. He mentioned sport movement as an example and spoke about disabled crack’s achievements.


President of the European Disability Forum was also on the event, while EDF is the Intergroup’s primal supporter and professional synergistic partner.
I must confess, I never thought that I would stand in front of you one day – said Adam Kósa in his greeting speech. The president evaluated the fact that he was elected as the first disabled person for this position, as the example of the change of european people’s approach. For this improvement the Intergroup’s former president Richard Howitt has done a lot, who is now still the member and the vice-president of the gremium.
But the job has not finished yet and cannot be finished at all because new challanges and opportunities have been rising, so Mr Kósa, who highlighted that more than 80 MEPs expressed interests and supports for the re-established Disability Intergroup.
„When I campaigned in Hungary last spring for winning the seat of the EP, I always indicated that disability transcends political boundaries” – stressed the president who still stand for this principle. Kósa mentioned the ratification of the UN Convention on the rights of people with disabilities, and the adoption of the Disability Pact by the Commission are among the tasks of the Intergroup. „We also have to deal with the anti-discrimination directive, barrier-free info-communication and more” – he said.

After all, Adam Kósa opened the year of 2010. and piqued the members of the Disability Intergroup that „time has arrived, we must do once!”
 

28
01/2010
0

Itt az idő

Ünnepélyes megnyitón köszöntötte az újraalakult Disability Intergroup elnöke és az Európai Parlament alelnöke a tagokat. Kósa Ádám örömét fejezte ki a pártok feletti összefogásért, míg Schmitt Pál, méltatva az új elnök eddigi tevékenységét, reményét fejezte ki, hogy az Intergroup hozzájárul a fogyatékkal élők teljes társadalmi integrációjához. Példaként a sportmozgalmat nevezte meg, valamint a fogyatékos sportolók kiváló eredményeiről beszélt. A brüsszeli rendezvényen jelen volt az Európai Fogyatékosügyi Fórum (EDF) elnöke is. A szervezet a fogyatékosügyi frakcióközi csoport legfőbb támogatója és szakmai együttműködő partnere.

Bevallom, még én sem gondoltam arra, hogy a mai nap itt fogok állni és köszönthetem Önöket – hangzottak el Kósa Ádám szavai. Az elnök azt, hogy személyében egy fogyatékossággal élő embert választottak meg erre a posztra az európai szemléletváltozás kiemelkedő példájának tekinti. Ehhez járult hozzá a terület egyik kiemelkedő aktivistája, az Intergroup korábbi elnöke, a brit Richard Howitt képviselő is, aki a frakcióközi csoport tagja maradt.


Richard Howitt alelnök, Kósa Ádám elnök és Yannis Vardakastanis az EDF elnöke

Kósa üdvözölte, hogy több mint 80 képviselő fejezte ki érdeklődését és támogatását a fogyatékosügyi frakcióközi csoport újraalakítása során, és hangsúlyozta, hogy továbbra is kitart mottója mellett, mely szerint a fogyatékosügy nem jobb- vagy baloldaliság kérdése.

Az elnök az Intergroup feladatai között említette a Fogyatékossággal Élő Személyek Jogairól szóló ENSZ-egyezmény ratifikációjának kérdését, a Disability Pact elfogadtatását, az antidiszkriminációs irányelv és az infokommunikációs akadálymentesítés kritikus pontjainak megvitatását.

„Itt az idő, cselekedni kell” – mondta Kósa Ádám, majd ünnepélyesen is megnyitotta a Disability Intergroup idei évét.

27
01/2010
0

A fogyatékosügy a Trió program kedveltje

A munkaerőpiachoz illeszkedő képzési és oktatási programok indítása a megoldás a foglalkoztatási szint növeléséhez a Spanyol Elnökség szerint. A Foglalkoztatási és Szociális Bizottság az illetékes spanyol miniszterek részvételével ülésezett szerdán, ahol Kósa Ádám kérdésére megtudhattuk, hogy a jövőbeli spanyol, belga és magyar elnökség programjában az Elnökség hangsúlyos figyelmet kíván fordítani a fogyatékossággal élők problémáinak kezelésére.

Tarthatatlan az akadálymentesítések folyton elodázott megvalósítása a fogyatékosügyet képviselő Kósa Ádám szerint, aki azt firtatta, hogy a tagállamok általános gyakorlata, hogy nem akarnak komolyabb áldozatokat hozni az akadálymentesítés érdekében. Az európai parlamenti képviselő ezért az Európai Tanács egyik javaslatában szereplő húsz éves határidő elfogadhatatlanságát hangsúlyozta.
A Foglalkoztatási és Szociális Bizottsági ülésen jelenlévő Celestino Corbacho munka- és bevándorlásügyi miniszter, Trinidad Jiménez egészségügyi miniszter és Bibiana Aído esélyegyenlőségért felelős miniszter azonban óvatosan fogalmaztak válaszaikban. Elfogadhatatlannak nevezeték a tagállamokban gyakran évtizedekig tartó akadálymentesítéseket, külön hangsúlyozva, hogy gyorsabb ütemű akadálymentesítés szükséges.
A spanyoloknak intézett foglalkoztatási szint emelésére vonatkozó kérdésre homályos válasz érkezett. Az Elnökség mindenesetre felhívta a figyelmet arra, hogy a 2010. második felétől kezdődő spanyol, belga és magyar elnökség Trió programjában kiemelten kíván foglalkozni a fogyatékossággal élők problémáinak kezelésével.
Ígéret ugyanakkor csupán a Fogyatékossággal Élő Személyek Jogairól szóló ENSZ-egyezmény kapcsán hangzott el – Elisabeth Morin-Chartier francia képviselő nyomán – miszerint minden egyes új tanácsi intézkedést át fognak világítani az ENSZ egyezmény rendelkezéseinek megfelelően.
A Spanyol Elnökség kezdeményezésére a szóban forgó kérdések szakmai szinten legközelebb májusban a Zaragozaban megrendezésre kerülő fogyatékosügyben érintett miniszterek találkozóján kerülhetnek majd napirendre.
 

25
01/2010
0

Támogat vagy behajt a kormány

Ellentmondó intézkedések következményeit érezhetik bőrükön a fogyatékossággal élő munkavállalók. A rehabilitációs járulék ötszörösére növekedett, miközben csökkent a bértámogatás és már második éve pályázati úton döntik el, kell-e egyáltalán támogató szolgálat. Jogosan merül fel a kérdés: Akkor most a magyar állam támogatja a megváltozott munkaképességűeket, vagy nem.

A hazai gazdaság teljesítésében meghatározó azoknak a cégeknek és munkavállalóknak az aránya, akikre hatással van a rehabilitációs járulék emelése. Több mint 60 000 munkavállalót és mintegy 23 000 céget érint, hogy január elsejétől ötszörösére, 177 600 Ft/20 fő/év összegről 964 500 Ft/20 fő/év összegre nőtt ennek az úgy nevezett kisadónak a mértéke.
Ettől az intézkedéstől a kormány mintegy 46 milliárd forint bevételt vár, azt azonban nem lehet tudni, valóban arra fordítják-e ezt az összeget, amire eredendően hivatott – munkahelyteremtésre.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium ugyanis tavaly például zárolta a Munkaerő-piaci Alap Rehabilitációs Alaprészének 2009. évi, mintegy 3,3 milliárd forintos keretét. Az indok a válság volt.

A rehabilitációs járulék emelésének adott esetben pozitív hatása is lehetne akkor, ha a húsz főnél több embert foglalkoztató cégek, alkalmazottjaik öt százalékát megváltozott munkaképességű emberek tennék ki.
Emellett azonban egyrészt a fogyatékos emberek támogató szolgálatainak finanszírozását már 2009-ben változtatták meg úgy, hogy többen ellátás nélkül maradtak. Akkor ugyanis döntött a kormány és a támogató szolgálatot nem kötelező önkormányzati feladatként, hanem pályázati úton szervezte meg. Ezzel a lépéssel közel kétmilliárd forintot vettek ki a rendszerből. (2008-ban nyolcmilliárd forintot, míg 2009-ben 6,2 milliárd forintot fordítottak erre a célra.)
2009. január elseje óta pedig 75 százalékra csökkent a megváltozott munkaképességűek bértámogatása.
Tehát bár egyik oldalon nőtt a rehabilitációs járulék, másik oldalon csökkent a fogyatékos emberek támogatása. Az egymással ellentétes lépések következményeként növekszik a munkanélküliség a fogyatékossággal élő emberek körében, akik amúgy is kétszer, háromszor gyorsabban szorulnak ki a munkaerő-piacról, mint mások.
Hazánkban a legutóbbi népszámlálás adatai szerint 577 ezer fogyatékos ember van, az aktív korú, megváltozott munkaképességű személyek számát pedig 700 ezer főre (NYUFIG 2007) tehetjük. Az aktív korúak körében jelenleg 11 százalékos az állástalanság, míg a megváltozott munkaképességű embereknek mindössze 7-9 százaléka dolgozik. Ez utóbbi arány azt jelenti, hogy tíz fogyatékossággal élő emberből legjobb esetben is csak egy dolgozik ma Magyarországon.

süti beállítások módosítása