25
03/2010
0

Képviselők a hosszú távú fogyatékosügyi politika megalkotása mellett

Kiemelten fontos a fogyatékkal élők foglalkoztatási arányának emelése, ismerték el egyöntetűen a fogyatékosügyi frakcióközi csoport résztvevői, akik március 25-én először ültek össze ebben az évben. A munkaerőpiaci helyzet javítása érdekében az EU 2020 stratégia, az idén novemberben nyilvánosságra kerülő EU Fogyatékosügyi Akcióterv és az EDF által javasolt Fogyatékosügyi Paktum harmonizálása elengedhetetlen vélekedtek a meghívott előadók egyhangúan.

Munkához látott Kósa Ádám elnökletével a Disability Intergoup március 25-én. A meghívottak között volt Andor László szociális és foglalkoztatáspolitikai biztos, a spanyol elnökség képviselői és a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság elnöke is.

Közel 65 millió fogyatékossággal élő európai állampolgárt érint, hogy az európai unió 2020-ig terjedő fejlesztési céljai között szerepelnek-e majd a fogyatékosügyet érintő feladatok vagy sem. A zsúfolásig megtelt teremben Kósa Ádám elmondta: A nagy számú EP képviselő jelenléte garantálja azt, hogy az Európai Parlament rajta tartja a szemét ezen a kiemelkedően fontos ügyön. "Úgy látom, a Disability Integroup szerepe most már nemcsak a képviselők között információcsere, közös brainstorming, hanem az EU intézményeinek fogyatékosügyi politikájának összehangolása lesz, az Integroup tekintélye mindenképpen nőtt, látva azt, hogy egy gombostűt sem lehetett leejteni a teremben. De ahhoz, hogy sikereket érjünk el, még hosszú utat kell bejárnunk" - fogalmazott az elnök.
 
Richard Howitt (Egyesült Királyság, szocialista frakció) és Göncz Kinga szocialista képviselő támogatásáról biztosította a jelenlévőket és felhívták a tagállamok képviselőit, hogy támogassák a Fogyatékosügyi Paktumot integrálását az EU 2020 stratégiájába.

Az Intergroup következő ülését május 20-án, Strasbourgban rendezik.
 

22
03/2010
0

MLSZ-támogatás az MSOSZ-nek

Hosszas előzetes egyeztetés után hétfőn támogatói megállapodást kötött a Magyar Labdarúgó Szövetség a Magyar Speciális Olimpiai Szövetséggel. Az MLSZ sokrétű segítséget nyújt az értelmi fogyatékos futballisták számára, az erről szóló dokumentumot dr. Bordás György, a labdarúgó szövetség főtitkára és Lengyel Lajos, az MSOSZ elnöke írta alá.

- Az MLSZ sport- és szakszerű támogatása, egyebek között, kiterjed pályahasználatra, edzőtáborok szervezésére, szerelés biztosítására, játékvezetők térítésmentes, vagy kedvezményes díjazású küldésére, különféle eseményeken való közreműködésre, közös tréningekre, fotózásokra az élcsapatainkkal - tájékoztatta honlapunkat dr. Bordás György.

Az MSOSZ több, mint két évtizede szervezi és irányítja az értelmi fogyatékkal élők sportját, az égisze alá tartozó legjobbak rendszeresen és eredményesen szerepelnek nemzetközi erőpróbákon, a labdarúgók, például - mint az a szervezet hivatalos honlapján is olvasható - most az isztambuli Speciális Olimpia Európa-bajnokságra készülnek, s a játékosok még ebben a hónapban háromnapos edzőtáborozáson vesznek részt.

(www.mlsz.hu)

süti beállítások módosítása